A szövetség működése
A tagság típusai
A Magyar Kórházszövetségnek valamennyi Magyarországon működő állami tulajdonban lévő, vagy abból egyéb gazdasági társasággá átalakult, illetve néhány magántulajdonú kórház a tagja. Minden tag egy szavazati joggal rendelkezik, képviseletére az intézmény első számú vezetője jogosult, akadályoztatása esetén az általa írásban felhatalmazott személy. Emellett a szervezetnek vannak „pártoló” tagjai, akik az MKSZ működését anyagi vagy egyéb eszközökkel támogatják.
Közgyűlés
A Szövetség tevékenységét választott tisztségviselői útján végzi. Legfontosabb döntéshozó szerve a közgyűlés, amely leginkább a szervezet működését, alapszabályát érintő kérdésekben, tagfelvételi kérelmekben dönt, jóváhagyja a szervezet szakmai és pénzügyi beszámolóját, éves költségvetését. A közgyűlés felhatalmazásával a Szövetség és elnöksége felügyeli az alapszabály szerinti célok megvalósítását.
Elnökség
A tizenegy elnökségi tagok munkáját az elnök és az elnökhelyettesek koordinálják. Az elnökhelyettesek - a régi hagyományt követve - az előző ciklusban elnöki tisztséget betöltött személy, és a következő ciklusban az elnöki poszt várományosa, akik segítik az elnök munkáját, illetve akadályoztatása esetén helyettesítik őt.
Felügyelő bizottság
A közgyűlés által megválasztott 3 tagú felügyelő bizottság ellenőrzi az MKSZ szakmai működését és gazdálkodási tevékenységét.
Támogató területek
A szervezet központi-adminisztratív munkáját a titkárság végzi titkárnővel, és ügyvivővel. A pénzügyi számviteli feladatokat külső szolgáltatók bevonásával látja el a szövetség. A szövetség szakmai munkáját különböző funkcionális bizottságok, jogszabályokkal összefüggő véleményalkotási szerepét pedig megbízott ügyvéd segíti.
Közgyűlés és kongresszus
A Szövetség működéséhez szorosan hozzátartozik az éves közgyűlés, amely hagyományosan összekapcsolódik egy háromnapos Szakmai kongresszussal és egészségügyi kiállítás rendezvénnyel. A kongresszuson szakmai előadások, konzultációk, kerekasztal beszélgetések keretében a résztvevők átfogó képet nyernek az ágazat legégetőbb problémáira adható megoldási lehetőségekről, tapasztalatokról, illetve az ágazattal összefüggésben elért eredményekről, előremutató, legjobb gyakorlatokról, innovációkról, fejlesztésekről.
A kiállítás résztvevői bemutatják a kórházi vezetőknek azokat az új eszközöket, berendezéseket, informatikai megvalósításokat, a gyógyításban alkalmazott egyéb termékeket, melyeket sok esetben éppen ezen a rendezvényen kapott visszajelzések alapján fejlesztettek ki.
Nemzetközi tagság
A szövetség több évtizede tagja a Nemzetközi Kórházszövetségnek, illetve az Európai Kórházszövetségnek. Ezen munkássága folyamatos külföldi tapasztalatokkal gazdagítja a hazai gyógyítókat, különösképpen az ún. „csereprogram” keretén belül. Ez ugyanis - sikeres befogadás esetén - lehetővé teszi a hazai kórházi szakemberek számára az európai tanulmányúton való részvételt. Természetesen a csere itt is azt jelenti, hogy a szövetség közreműködésével külföldi szakemberek szerezhetnek magyarországi tapasztalatokat a gyógyítás területén.